Weboldal betöltése

Weboldal betöltése

Térkövezés


Egy elragadó kert praktikus dísze a környezetébe harmonikusan belesimuló térkő, mely egyszerre út a nyüzsgő nagyvilágba és a pihentető otthonba.

Térkövezés Debrecen

Mivel pedig a térkövezés évekre készül, okosan tesszük, ha olyan alapanyagokat választunk, melyek kiegészítik a kertünket és házunkat, úgy stílusban, mint alakban és színben is. A választék bőséges, hiszen térkövet találunk 4, 6, 8 és 10 cm vastagságban is, négyzet, téglalap és hullám alakban, csak hogy néhányat kiemeljünk, s persze minőségben is igen bővelkedő a kínálat. De talán ettől is fontosabb a mester, ki a kövekből a térkövezés során egyenletes, masszív teret alkot, melynek érdekében szakszerűen elrendezi a kijelölt területet, hogy kialakíthassa a tükröt, vagyis a térkövezés során kialakítandó burkolat alapját. A jó szakember gondot fordít a tökéletes vízelvezetésre – hogy a csapadék a ház helyett a vízért hálás kert felé folyjon -, az egyenletes felszínre – hogy ne billegjen az asztal-, az alapos tömörítésre, melynek hála később sem süllyednek meg a kövek. A térkövezés folyamán, az egységet szemelőt tartva szegélykövek kerülnek a térkő és a zöldellő gyep határára, hogy végül már csak a térkövezéssel keletkezett fugaközöket zárják le térkőhomokkal.

Uh, ugye nem is olyan egyszerű a térkövezés? Azonban egy profi kivitelező minden gondot leemel a vállunkról, s a térkövezés munkálataiból a mi részünk csupán annyi, hogy gyönyörködjünk és élvezzük az elkészült szalonnasütőt, teraszt, kerti utat vagy kocsibeállót.

Térkövezés

Minden munka az én kezemben összpontosul, Önnek csak a gyönyörködés marad! Kérem tekintse meg néhány eddigi munkámat!